Az "ezer tó országa" kifejezés hallatán sokan Finnországra gondolnak – nem is véletlenül. Ez az északi ország a természet szerelmeseinek valódi paradicsoma: erdők, kristálytiszta tavak, nyugodt tájak és a sarkvidéki fények földje. De vajon miért hívják így, és mit rejt ez a misztikus, hűvös világ? Lássuk!

Mennyi is az az "ezer tó"?

Habár Finnországot „az ezer tó országaként” emlegetik, de a területén ennél sokkal több, mintegy 180 ezer tó található. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden huszonhatodik finn lakosra jut egy tó – ez a világon egyedülálló. A hivatalos definíció szerint tó az a vízfelület, amelynek átmérője meghaladja az 500 négyzetmétert. Ha ennél kisebb tavakat is beleszámítanánk, a számok még magasabbra rúgnának. Finnország területének mintegy 10%-át borítják tavak.

Hogyan keletkeztek ezek a tavak?

A finn tavak zöme a jégkorszak végén alakult ki. Az akkor visszahúzódó jégtakaró hatalmas ereje mélyedéseket vájt a gránitból álló kőzetbe. Ezeket a mélyedéseket aztán az olvadó jég vize töltötte fel, így alakultak ki a ma is látható tavak ezrei. A földtörténeti múlt tehát kulcsszerepet játszott az ország mai arculatának formálásában.

A legismertebb tavak

Finnország legnagyobb tava a Saimaa, amely 4400 négyzetkilométeres területével Európa egyik legnagyobb tava. Különlegessége, hogy itt él a rendkívül ritka saimai gyűrűsfóka, egy jégkorszakból itt rekedt, édesvízi fókafaj. A Saimaa-tó környékén szigetek, kis öblök és erdők váltják egymást – a természet szinte érintetlen.

Saimai gyűrűsfóka, archív felvétel. A kép forrása: A. Pedersen

Saimaa-fóka. A fotó forrása: NOAA Seal Survey

Egy másik híres tó a Päijänne, amely nemcsak természeti szépsége miatt híres, hanem az itt található víz az egész fővárost, Helsinkit látja el ivóvízzel.

A természet és az ember harmóniája

Finnország különlegessége, hogy a modern világ és a természet itt szinte tökéletes egyensúlyban él egymás mellett. Az emberek évszázadok óta élnek együtt ezekkel a tavakkal: halásznak, szaunáznak, korcsolyáznak rajtuk télen, nyáron pedig eveznek, úsznak vagy egyszerűen csak elvonulnak a nyugalomba.

A finn nyári házak (mökki) kultúrája szorosan kapcsolódik a tavakhoz. Ezek a tóparti kis faházak a finn identitás szimbólumai, ahol a városlakók rendszeresen visszavonulnak feltöltődni a természet közelségében – gyakran szaunával, csónakkal és tábortűzzel kiegészítve.

Mökki, vagyis finn nyári ház. A fotó forrása: wikipedia

Turizmus és élmények

Az ezer tó országában járva az ember úgy érzi, mintha egy élő képeslap közepébe csöppent volna. A turisták számára Finnország a vízisportok, horgászat, természetjárás és az északi fény megfigyelésének földje.

Télen a befagyott tavak szánkózáshoz, jégvitorlázáshoz és síeléshez nyújtanak helyszínt. A bátrabbak még a lékfürdőt is kipróbálják: a szauna után a jeges tóban való fürdés igazi finn extrém élmény!

Nyáron pedig a fehér éjszakák uralják a tájat – ilyenkor szinte soha nem megy le a nap, és különleges fénybe burkolja a tavakat.

Miért fontos ez a természetvédelem szempontjából?

A finn tóvidék nemcsak szép, hanem ökoszisztémája is rendkívül érzékeny. A tiszta víz, a ritka állatfajok és a természetes erdők fenntartása létfontosságú. A finnek ezért kiemelten figyelnek a környezetvédelemre. Számos tó környékén nemzeti parkokat alakítottak ki, mint például a Linnansaari vagy a Kolovesi Nemzeti Parkot, ahol csak kenuban lehet közlekedni, hogy megóvják a természet csendjét.

Finnország 187 888 tó országa. A fotó forrása: Ximonic (Simo Räsänen)

Ez az északi csodaország különleges példája annak, hogyan tud egy nemzet évszázadokon át harmóniában élni a vízzel és az erdőkkel. Aki egyszer megtapasztalja a finn tavak nyugalmát, az örökre emlékezni fog rá – és talán megérti, miért is olyan különleges hely ez a Földön.

Írásom végén egy apró finn falut mutatok be.

Karjalansaariban az élet

A Saimaa-tó partján, Kelet-Finnország fenyvesekkel szegélyezett dombjai között bújik meg egy parányi falu: Karjalansaari. Alig száz ember otthona, ahol a legnagyobb zajt télen a jég recsegése, nyáron pedig a búbos vöcsök rikoltása töri meg. Mégis, az itt élők mindennapjai gazdagabbak, mint első pillantásra hinnénk – mert a természet nem díszlet számukra, hanem társ, ritmus és életforma.

A falu a hajnal első fényével kel. Nyáron már négykor aranyszínű fény simogatja a tó tükrét, a házak ablakain át madárdal szűrődik be. A halász, Eero, ilyenkor már csónakját löki a vízre. „Nem a halért csinálom – a tó nyugtat meg” – mondja. A ringás, a köd, a víz illata mind része annak a lassú időnek, amit a helyiek jól ismernek. A házak vastag gerendákból épültek, kertjeikben magasra rakott hasábfák várják a telet. A reggeli kávé sokszor zománcos kannában fő a sparhelten, és nem minden házban van vezetékes víz – a kutak, a tó és az esővíz tartják életben a falut.

A bolt – egy apró faház – heti háromszor nyit ki. Kenyér, tej, gyufa, halkonzerv: ennyi is elég, mert itt nem halmoznak, hanem megbecsülik a keveset.

A gyerekek a nyarakat horgászással, biciklizéssel, madármegfigyeléssel töltik, télen fakutyán csúsznak a befagyott tavon. Az iskolabusz gyakran késik a hó miatt, de ez senkit sem lep meg – a természet az órarend. Az idős tanító, Leena néni még ma is heti két napot tanít. „Először azt kell megtanulni, hogyan kell figyelni. A tóra. A madarakra. Egymásra” – mondja mosolyogva.

Minden házhoz tartozik egy tóparti szauna. Ez itt nem luxus, hanem a hétköznapok része, a test és a lélek tisztulása. Péntek esténként a közösségi szaunában gyűlnek össze az idősebbek: mesélnek, hallgatnak, nevetnek. A gőzben születnek a legőszintébb beszélgetések, majd valaki kiszalad, és a jégbe vágott léken át fejest ugrik a tóba.

Télen lassabb ritmusban telnek a napok. Szánnal és síléccel járnak az emberek, esténként pedig fonalból kesztyű, fából játék vagy régi receptek alapján sült kalács kerül az asztalra. Nyáron viszont megtelik a falu: a városi rokonok visszatérnek a mökkikbe, a tó tele van csónakokkal, a fehér éjszakákon dal, hal és tűz kíséri a beszélgetéseket.

Az év fénypontja a Juhannus, a nyárközép ünnepe. A tóparton máglya lobog, tánc és nevetés tölti be az éjszakát, amely sosem sötétül el. Ilyenkor a természet és az ember újra egymásra talál.

Karjalansaari nem kínál felhőkarcolókat, dugókat vagy szelfipontokat. Aki azonban egyszer megérzi, milyen, amikor a hajnali szél átsuhan a tavon, vagy amikor a fenyők lombja suttog a csendben, az tudni fogja, mit jelent a valódi béke.

Ez a tóparti élet nem hangos, nem gyors, és nem is mindig könnyű – de tiszta, mély és emberi. És talán éppen ezért: ebben a kis finn faluban az emberek közelebb élnek önmagukhoz… és a világhoz is.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Jackmac34   

Képek: pixabay