A pillangók hasonlóak egy sugárhajtású repülőhöz, amikor csapkodnak a szárnyaikkal.

Kiderült, hogy a pillangók aerodinamikusabbak, mint amilyennek látszanak. Ezek a csinos kis rovarok a maximális meghajtás érdekében csapkodnak a szárnyaikkal. Nem annyira a Pillangó-hatás, mint inkább a csúcsteljesítmény miatt. (Megjegyzés: Az aerodinamika az a tudományág, amely az áramló levegő és az abban mozgó testek kölcsönhatását vizsgálja. Itt az „aerodinamikusabbak” kifejezés a pillangók repülésének technikai hatékonyságára utal.)

A tudósok nem értik, hogy vajon miért képzeli az emberek többsége azt, hogy egy pillangó alázatos, egyszerű és fotogén lény, amikor jóval több annál, legalábbis az utóbbi évek kísérletei ezt támasztják alá. Egy apró részlet évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat, ez pedig a pillangó hatalmas szárnya és kis teste közötti kontraszt. Egy ilyen szárny egyáltalán nem hatékony, gondolják, ezért ez egy örök rejtély, hogy tud vele mégis közlekedni.

F-16 Fighting Falcon repülőgép-show, forrás: pixabay

Az 1970-es évektől kezdve több elmélet is született a pillangó szárnyainak csapkodására. A pillangók erővel összeteszik szárnyaikat, ezzel szinte csapdába kerülnek, és ahhoz, hogy nagyobb legyen a lendületük, több levegőt kell kinyomniuk. Ez pedig egyáltalán nem könnyű. A 70-es években elindult tesztet egészen 2020-ig végezték, tehát valójában még napjainkban is vita tárgya, hogy miért kell a pillangónak akkora erőt kifejtenie, egyáltalán hogy ér el egy ilyen apró testű kis teremtmény nagyobb lendületet.

De vajon hogyan lehet kísérleteket végezni e szárnyas csodákon? A jelenlegi kutatók szerint a korábbi tanulmányok nem voltak éppen barátságosak, mert azokon a pillangókat lekötözték, és ebben az állapotukban figyelték meg őket, az alapján pedig, amit láttak, tesztelték az eredményeket.

A mai módszerek egy kicsit már fejlettebbek. Az élő pillangókat filmre vették, és úgy figyelték meg. A kísérlethez egy gépmadarat és egy szélcsatornát is használtak. Két típusú kísérletet végeztek, az egyik rugalmas, a másik merev volt, és a két különböző módszer döntő fontosságúnak bizonyult, mivel felfedtek általa egy korábban ismeretlen tényt a Pillangóhajtásról. A résztvevők meglepődve fedezték fel, hogy a csapkodó szárnyak egyfajta zsebet alkotnak. Ezek „a hajlékony pillangószárnyak” a felfelé mozdulás és a csapkodás közben tölcséres alakot vesznek fel, és ez az, ami előre löki a pillangót.

A fotó forrása: pixabay

Tehát nem csak arról van szó, hogy a lapos szárnyaikat a pillangók egymásnak csapkodják, hogy repülni tudjanak, de ezt a fajta csapkodást „súlytartásra” is használják. Az egész folyamat állítólag 22%-kal több erőt eredményez. A repülés emellett 28%-kal energiatakarékosabb is. Nem a pillangók az egyetlen életforma, amely hasznot húz a tapsoló mozdulatokból. Állítólag a békák és a halak is hasonlóan működnek. Nekik az uszonyaik vagy a lábaik szolgálják azt a célt, amit a pillangóknak a szárnyak.

2020-ig tartott az elmélet megfelelő tesztelése. (A fotó forrása: piyabay)

Mint általában a tudomány földjén, ezek az eredmények sem vehetők 100%-ig biztosra. Az egyik kutatóprofesszor például arra a következtetésre jutott, hogy a pillangók repülés közben nem minden esetben csapják össze szárnyaikat, de a felszálláskor határozottan csinálják. Úgy gondolják, hogy a szárnycsapás és a zseb úgy alakult ki, hogy a kis rovarok ennek segítségével könnyebben el tudnak menekülni a ragadozók elől. Korábban a tudományuk annyira korlátozódott, hogy gyorsan fel tudtak szállni. Azért, hogy biztonságosan az égre emelkedjenek, a számukra természetes meghajtási módot, vagyis a szárnycsapkodást használják.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Frank Cone, pexels