Kék bőrűek


Egy titokzatos legenda, amely évszázadok óta izgatja a tudósokat és a történetmesélőket. Ez pedig nem más, mint Kentucky kék bőrű népének története. A legenda még valamikor az 1800-as évek elején született, de azóta is számos helyen hallani róla. Az Appalache-hegység eldugott vidékén, valahol az isten háta mögött, az amerikai Közép-nyugaton élt a rejtélyes Fugate család, akik összes tagjának kék színű volt a bőre. Átok volt-e ez, vagy ajándék? A legenda szerint inkább az előbbi, hiszen különleges külsejük miatt mindenki rettegett tőlük. Ezért aztán ritkán is mentek emberek közé. De vajon mi okozta ezt a szokatlan megjelenést?

A különös azúrkék árnyalat állítólag az úgynevezett methemoglobinémia nevű rendellenességnek köszönhető, amely során a vérben található methemoglobin-koncentráció meghaladja a normális 1,5-2%-ot, a hemoglobin kárára. A vérben a hemoglobin felelős az oxigén szállításáért, erre a feladatra a methemoglobin alkalmatlan. A kettő aránya körülbelül 99:1 (hemoglobin-methemoglobin), ezért a testünk egy külön enzimet alkalmaz arra, hogy a methemoglobint átalakítsa hemoglobinná. Ha az említett enzimből nincs elég, akkor történik meg az, hogy a methemoglobin aránya növekszik, így kialakul a methemoglobinémia, hiszen a hiány összezavarja a vér megfelelő oxigénellátását. 15%-os arányig a szervezetünk jól működik kevesebb oxigénszállító vértesttel is, viszont 50%-nál már súlyos következmények alakulhatnak ki, 70%-nál pedig már halált is okozhat. Viszont külsőleg látványos eredmény születik: a bőr kékes színárnyalatot vesz fel, a Fugate család kékes árnyalata is ennek a belső zavarnak a látható  megnyilvánulása. A methemoglobinémia nagyon ritka jelenség, ahhoz pedig, hogy kialakuljon, és az utódok is kék bőrrel szülessenek meg, az anyának és az apának is hordoznia kell a recesszív gént.

A másoktól teljesen elszigetelt, Appalachiában élő Fugaták több, mint hat generáción át lakták a régiót. A történetük 1820-ban kezdődött, amikor a francia árva, Martin Fugate vörös hajú, amerikai feleségével, Elisabeth Smith-szel, a hegyek között, egy apró faluban, Troublesome Creekben telepedett le. Ezen a területen viszonylag nyugodtan éldegélhettek, mivel a pár mindkét tagja a methemoglobinémia recesszív génjének hordozói voltak, ettől pedig nem váltak népszerűvé. Hét gyermekük közül négy kék bőrrel született.

A Fugaták ritkán léptek kapcsolatba másokkal, teljesen elszigetelten éltek. Ez pedig arra késztette őket, hogy családon belül házasodjanak, és hozzanak létre utódokat. Így a recesszív gének rendszeresen találkoztak egymással, a leszármazottak örökölték szüleik külsejét, kék színű gyermekek születtek. Az, hogy ez ennyire hosszú ideig fent tudott maradni, annak is köszönhető, hogy akkoriban a régióban nem volt sok út és vasút, így gyakran előfordult, hogy a szomszédok egymást sem ismerték. Ez a távolság pedig lehetővé tette, hogy a methemoglobinémiáért felelős gének kombinációja évszázadokon át fent maradjon. A festői Appalache-hegységben letelepedve a Fugaták távol maradtak másoktól. Ez az elszigeteltség pedig nem csak a fizikai távolságról szólt, hiszen egyrészt ez alakította ki hosszú ideig fennmaradó életmódjukat, másrészt hatással volt bőrszínük elterjedésére is.

Ha mégis találkoztak emberekkel, akkor megbélyegzéssel kellett szembenézniük, hiszen a látható és ritka genetikai betegséggel való együttélés azt is jelentette, hogy a kék bőrű Fugate családot kíváncsiság, spekuláció és néha nyílt előítélet kísérte. Kitűntek azok közül, akikkel találkoztak, és ez nem volt elfogadott, a társadalom kiközösítette őket. Ráadásul a jelenséggel kapcsolatos tévhitek is kialakultak, egészen a szívbetegségtől a tüdőbetegségig alkottak a jelenségről elméleteket a hozzá nem értők, a Fugate család pedig hiába próbálta volna felvilágosítani az embereket állapotukról, meg sem hallgatták őket. Így aztán kénytelenek voltak egymásra támaszkodni, hiszen a társadalom kivetette magából őket megjelenésük miatt. A Fugate család viszont bebizonyította, hogy egyedül is képesek a boldogulásra, komolyabb betegségek nélkül élték meg a nyolcvanas, kilencvenes éveiket.

Sok-sok generáción át folytatódott a Fugate család megszokott élete, egészen addig, amíg Ruth Pendergrass ápolónő meg nem jelent a Kentucky hegyeinél, és ott találkozott a Fugate családdal. Az ápolónő dolgozni ment a Troublesome és Ball patak körüli területre, de nagy meglepetésére felfedezett ott egy szokatlan megjelenésű embercsoportból álló társaságot. Felkeltette a nő érdeklődését a különös csoport, és meg akarta tudni, mi okozta ezt a szokatlan külsőt. Pendegrass innentől kezdve egy összekötő kapocs lett a „kék Fugates-ek” és az orvosi közösség között. Az ápolónő 1960-ban egy helyi orvos, a hematológus dr. Madison Cawein segítségét kérte, aki azonnal meg is kezdte a különös emberek tanulmányozását, ami végül ajtót nyitott a methemoglobinémia mélyebb megértéséhez. Az orvos két családtag vizsgálata után kiderítette, hogy a rendellenesség okát egy hiányzó enzim okozza. Ennek pótlásával pedig sikerült visszaállítania a hemoglobinszintet, így a kék bőrűeknek kifehéredett a bőrük.

Az idő előrehaladtával nőtt az orvosi megértés is. A kék bőr jelensége a családon belül fokozatosan csökkent, és az orvosi ismeretek fejlődése lehetővé tette a methemoglobinémia jobb kezelését, ami az állapot láthatóságának csökkenéséhez vezetett a következő generációkban. Az utolsó kék bőrű Fugate-utód Benjamin Stacy volt, aki 1975-ben született meg, de ő is kapta a hiányzó enzimet rendszeresen, így csak csecsemőkorában élt kék bőrűként.

Annak ellenére, hogy a Fugate család évszázadokon keresztül kényszerült arra, hogy társadalmi kihívásokkal nézzen szembe, örökségük a mai napig fent maradt. A kék bőrű emberek örökre bevésték történetüket az Appalache-régió erdejébe.

Későbbi kutatások után kiderült, hogy bár a Fugate család kékes színét egyedülállónak vélték, volt más is, akinek kékes bőrszíne volt, ő pedig nem más, mint Paul Karason. Az 1900-as évek elejéig a férfi világos bőrű volt és szeplői is voltak. A bőre akkor vált kékké, amikor elkezdett egy házilag készített ezüstkolloid készítményt szedni, valamint ezüsttartalmú krémet dörzsölt a bőrébe, ezekkel kezelte különböző betegségeit: arcüregproblémáit, a bőrgyulladását, a savas refluxot és más gondjait. Ennek következtében argyria alakult ki nála, ami a bőr kékes elszíneződését okozza.

 

PAUL KARASON, fotó forrása: Kevyn Jacobs / wikipedia 

 

Karason akkor vált ismertté, amikor 2008-ban szerepelt a Today című műsorban. Azt állította, hogy a kezelés meggyógyította a savas refluxát és az ízületi gyulladását, ugyanakkor elismerte, hogy ez okozta kékes színét is.


Forrás:

en.wikipedia

Felső kép: Fugate család, forrás: Youtube

Tetszett a cikk?

 

 

ÉrdekességekVilága cikkajánló

Könyvek, amelyek segítenek megérteni és feldolgozni a holokausztot
ÉrdekesVilág, Történetek
A cikkben szereplő könyvek nem könnyű olvasmányok, de nem is annak készültek.
A nyerő összetevő
Emberek, Pszichológia / Lélektan
Az egyetlen képesség, amelyet Steve Jobs mindig keresett az alkalmazottakban. Ez a tulajdonság meglepően alábecsült.
A polip titkai: három szív, változó színek és stresszreakciók
Állatvilág, Érdekességek az állatokról
Ezek a lágy testű tengeri lények biológiai furcsaságaikkal is kivívják a kutatók és a természetbarátok figyelmét.
Érdekességek az egyiptomi piramisokról
ÉrdekesVilág, Történetek
10 hely, ahol rácsodálkozhatunk a világ ókori csodáira.
A magyar irodalom apokaliptikus látomásainak mestere
Emberek, Művészet / Művészek
Krasznahorkai László apokaliptikus képekkel tárja fel az emberi lét törékenységét és kilátástalanságát.
3 + 1 lény több mint egy szívvel
Állatvilág, Érdekességek az állatokról
Saját testünk, valamint körülöttünk élő jó néhány társunk testében egy szív dobog.
Ausztrália egyik legcukibb lakója, 1. rész
Állatvilág, Érdekességek az állatokról
A kenguruk mellett a koalák Ausztrália leghíresebb állatai. Összeszedtem a legfontosabbakat róla.
Kék bőrűek
ÉrdekesVilág, Történetek
Kentucky-ban éltek a kék bőrűek, de vajon mi okozta ezt a szokatlan megjelenést?
Az ezer tó csendje
Nagyvilág, Szép világunk
Finnország a természet szerelmeseinek valódi paradicsoma: kristálytiszta tavak és a sarkvidéki fények földje.

További cikkek »