A világ óceánjai tele vannak különleges, már-már misztikus lényekkel, melyek létezéséről sokan mit sem sejtenek. Ezek közé tartozik a csigáspolip is, amely első pillantásra olyan, mintha egy tenger alatti fantáziavilágból származna. Bár neve ismeretlenül hangozhat, ez a furcsa és különleges élőlény az egyik legősibb poliptípus, amely nemcsak alakjában, de életmódjában is számos meglepetést tartogat. A csigáspolip az Indiai-óceán egyes részein és a Csendes-óceán nyugati vidékén, valamint az Ausztrália és Új-Kaledónia között elterülő tengerekben él. A csigáspolipok korábban igen elterjedtek voltak élőhelyükön, házuk azonban kedvelt árucikk, ezért számuk egyre csökken. Időközben szaporítási program is indult a megmentésük érdekében. Egyes emberek eszik a csigáspolipot.

Így néz ki a csigáspolip, fotó forrása: Manuae / wikipedia

A csigáspolip, tudományos nevén Argonauta argo, egy különleges fejlábú puhatestű, amely leginkább a nyolckarú polipok közé sorolható. Nevét arról kapta, hogy a nőstény példányok egy vékony falú, spirálisan feltekeredő mészvázat – vagyis egy „csigaházhoz” hasonlító képződményt – hoznak létre. Ez azonban nem valódi csigaház, mint amilyet például a tengeri csigák használnak védelemre. A csigáspolip váza egyfajta „úszókamra”, amely segíti a nőstényt a vízfelszínen való lebegésben. Ez a mészváz inkább hasonlít egy csigahéj és egy kis csónak keresztezésére – nem véletlen, hogy az ókori görögök „argonautának” nevezték el, utalva a mitikus hajósokra. Ennek a "háznak" az átmérője 20-25 centiméter, testtömege 6 kilogramm. Háza előre csavarodó spirál, amely egymást követő kamrákból áll. A csigáspolip háza oldalról lapított és több kamrából áll, amelyek folyadékot és gázkeveréket tartalmaznak. A gáz és a folyadék arányának változtatásával a csigáspolip szabályozni tudja tartózkodási mélységét a tengerben. Az életkor előrehaladtával nő a kamrák száma. A külső felszínen halványan felfedezhetők a növekedési vonalak. A „sapka” húsos, és négy tapogató hüvelyének összenövésével jött létre. Amikor az állat visszahúzódik a házába, ez a „sapka” zárja le a nyílást. Éjszaka az állat kinyújtja házából a tapogatóit, hogy táplálékot vegyen fel. A tapogatók csúcsán érzékelők találhatók, amelyek segítségével a csigáspolip megízleli a körülötte levő vizet, és „kiszimatolja” a tengerfenéken a zsákmányt. A tapogatók abban is segítik a csigáspolipot, hogy megőrizze egyensúlyát, és a szájához vigye a táplálékot. Az állat szeme fejletlen, úgynevezett gödörszem; elsősorban a fény és a sötétség váltakozását érzékeli. A csigáspolip belső szervei házának legkülső kamrájában találhatók. Az állatnak két pár kopoltyúja és veséje van.

A tenger mélyén, fotó forrása: pixabay

A nőstény csigáspolip sokkal nagyobb, mint a hím. Ez a faj az egyik legszélsőségesebb példája a nemi dimorfizmusnak (nemi kétalakúság): míg a nőstény akár 30 centiméteresre is megnőhet, addig a hím alig éri el a 2 centimétert! A hímek egész életük során aprók maradnak, sőt, csupán egyszer párosodnak, és röviddel ezután elpusztulnak. Az ivarérettséget 6 hónapos korban érik el. A hím egy különleges, módosult karját – az úgynevezett hectocotylust – használja a spermiumok átadására, amit párosodáskor egyszerűen leválaszt, és a nőstény testébe helyez. Ez a különleges szaporodási mód már az ókori tudósokat is meglepte, és sokáig azt hitték, hogy a levált kar valamilyen parazita. A párzási időszak valószínűleg egész évben tart. A csigáspolip legfeljebb tíz petét rak, melyeknek hossza 4-5 centiméter. A nőstény két hét alatt rakja le a tíz darab petéjét.

A csigáspolip életmódja is igen sajátos. A nőstények nyílt vizek felszínén lebegnek, gyakran egészen a tenger színéhez közel. Héjuk segítségével egyensúlyban tudják tartani magukat a vízben, és képesek felhasználni az óceán áramlásait is mozgásukhoz. Táplálékukat főként kis rákfélék, planktonok és kisebb halak képezik, amelyeket hosszú, ragadós karjaikkal ejtenek el.

Csigáspolip a vízben, haladás közben, fotó forrása: Profberger

A csigáspolip rendkívüli alkalmazkodóképességéről is ismert. Képes színeinek és mintázatának változtatására, akár a kaméleonok, ami segít neki a rejtőzködésben. Ha veszélyt érez, gyors mozdulattal elúszik, vagy tintát bocsát ki, hogy megtévessze üldözőit – ez a tulajdonság a polipoknál jól ismert védekezési mechanizmus.

Egy másik érdekesség, hogy a nőstény csigáspolipok a héj belsejébe helyezik el petéiket, így az utódok biztonságban fejlődhetnek, miközben az anyaállat vándorol a nyílt vízen. Ez a stratégia különösen hasznos az óceán végtelennek tűnő, veszélyekkel teli világában.

Csigáspolip a berlini állatkert akváriumában, fotó: J. Baecker / wikipédia

A csigáspolip nemcsak tudományos szempontból érdekes – megjelenése és életmódja több kultúrában is inspirációt adott a művészeteknek. Egyes tengeri népek legendái szerint ezek a lények a tenger istennőinek hírnökei, akik az óceán titkait őrzik. A szépség és törékenység egyesül testükben, ahogy könnyedén lebegnek a vízfelszínen, mint apró, titokzatos hajók.

Bár a csigáspolip nem tartozik a legismertebb tengeri élőlények közé, méltán érdemelne több figyelmet. Életmódja, megjelenése és különleges tulajdonságai révén igazi kincs a természet világában – egy rejtett gyöngyszem a mélytengerek titkos birodalmából.

Forrás:

wikipedia 

Felső kép: pixabay