A beleegyezés kultúrája a pelenkázóasztalnál

A beleegyezés kultúrája a pelenkázóasztalnál


A mai napra egy provokatív és sokakat megosztó témával készültem, mert persze nekem is van erről véleményem.

 

Egy szokatlan ötlet, ami vitát keltett

Az utóbbi évek egyik legmegosztóbb szülészeti és gyereknevelési vitája zajlott az interneten, amikor Deanne Carson, ausztrál szexualitás-szakértő, azt javasolta: a szülőknek engedélyt kellene kérniük csecsemőiktől a pelenkázás előtt. Az ötlet elsőre sokak számára furcsának, sőt nevetségesnek tűnhet, de a mögöttes szándék komoly: a beleegyezés kultúrájának korai alapozása a gyerekeknél.


Forrás: Polina Tankilevitch / pexels

 

Carson megosztó nyilatkozata

Carson az ABC televízió egyik műsorában beszélt arról, hogy a gyerekek már nagyon kicsi korban megtapasztalhatják, hogy számít a véleményük. „Egyszerű mondatokkal, mint például: ‘Most kicserélem a pelenkádat, rendben van?’ – mutathatjuk meg nekik, hogy a testük és érzéseik fontosak” – mondta. Bár a csecsemők nyilvánvalóan nem tudnak valódi beleegyezést adni, a szakértő szerint testbeszédük, reakcióik és szemkontaktusuk rengeteget elárul arról, hogy miként élik meg az eseményt.

 

Így nézne ki a gyakorlatban

Az ötlet azonban messze nem újdonság azok számára, akik gyermekekkel dolgoznak. Az Egyesült Királyságban óvodai nevelőként dolgozó szakemberek gyakran használják ezt a módszert: miközben a gyerekek pelenkázásra kerülnek, udvariasan tájékoztatják őket arról, mi fog történni, például így: „Can I change your nappy, please?” ("Kicserélhetem-e a pelenkádat?") Ez nem jelenti, hogy a baba ténylegesen eldöntheti, akarja-e a pelenkacserét – de lehetőséget ad számára a felkészülésre, és azt a tudatot erősíti, hogy a teste felett figyelem és tisztelet van.

Egy gyakorlati példa: az óvodában, ahol 66 gyerekből körülbelül 40-45 pelenkás volt, a nevelő minden pelenkázásnál megszólította a gyerekeket. Az eredmény? A gyerekek fele azonnal odament a pelenkázóhoz, a többi nyugodtan engedte, hogy a nevelő felvegye és odavigye őket. „Ezek az apró pillanatok kincset érnek, mert így mindegyik gyermekre jut idő, és közben beszélgetünk is velük” – meséli a nevelő.


Miért fontos ez a baba számára?

A mindennapi gondoskodás során sokszor apróságnak tűnő gesztusokkal alapozzuk meg a gyerekek biztonságérzetét, önbizalmát és a velük való kapcsolatunk minőségét. A kedves, engedélynek tűnő kérdések túlmutatnak a helyzet praktikus részén: tiszteletet, figyelmet és bizalmat közvetítenek. Ezek az apró, de tudatos lépések hosszú távon hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek megtapasztalják, számítanak az érzéseik, és biztonságban vannak a világban.

Az alábbiakban ismertetem, mit ad a csecsemőknek, ha rendesen kommunikálunk velük:

  1. Biztonságérzet és rutin: A gyerekek számára a napi rutin sokszor idegen és bizonytalan lehet. Az előrejelzés, hogy mi történik, csökkenti a stresszt, és erősíti a biztonságérzetet. Az udvarias kérdés, mint például, hogy „Kicserélhetem-e a pelenkádat?” segít felkészíteni a babát, csökkenti a félelmét, és erősíti a biztonságérzetét.
  2. Tisztelet és figyelem: A gyerek megtanulja, hogy a saját testével kapcsolatban számít a véleménye, az érzései fontosak, és hogy jelezhet, ha valami kényelmetlen számára.
  3. Kötődés és kommunikáció: A napi interakciók lehetőséget adnak a kötődés erősítésére, és a gyerekek korán tanulják meg a kétirányú kommunikációt, még ha nem is szóban, hanem testbeszéddel.
  4. Pozitív szülő- vagy gondozó-gyerek kapcsolat: Az udvarias kérdés jelzi, hogy figyelsz rájuk és tiszteletben tartod őket, ami erősíti a kötődést és a bizalmat. Később, amikor nagyobbak lesznek, ezek a pozitív interakciók az érzelmi intelligencia és a szociális készségek alapját képezik.
  5. A beleegyezés kultúrájának alapozása: Nem a szó szerinti beleegyezés a cél, hanem annak megtapasztalása, hogy a gondozóknak és a szülőknek igenis számít az, amit éreznek és mutatnak.

 

Forrás: Yan Krukau / pexels


A vita és a kritika

Az interneten a javaslat heves vitát váltott ki. Sokan túlzónak és „zavarba ejtőnek” találták az ötletet. Kritikusok szerint a „beleegyezés” fogalma túl bonyolult a csecsemők számára, és a szó szerinti értelmezés értelmetlen. Mások viszont kiemelik, hogy a gyerekekkel való tiszteletteljes kommunikáció már korán fontos üzenetet hordozhat, és hosszú távon hozzájárulhat a felelős, önálló felnőtt lét kialakulásához.

 

Média és valóság

A nyilvánosság egy részét a szenzációhajhász média is befolyásolta, sokan a javaslatot azonnal nevetségesnek titulálták. Valójában Carson nem indított jogi eljárást, és az ötlet nem került bíróság elé; a vita sokkal inkább szakmai és társadalmi diskurzus volt a gyermeknevelésről és a tiszteletteljes kommunikációról.

 

Összegzés

Habár én úgy vélem, hogy a „beleegyezés a pelenkázásnál” ötlete túlzásnak tűnhet, ha szó szerint értelmezzük, de a mögöttes gondolat rendkívül értékes: a gyerekek tiszteletben tartása, a testük feletti figyelem és a kommunikáció korai alapozása. Úgy látom, hogy Deanne Carson gondolatának nem a szó szerinti engedélykérés a lényege (hiszen nyilvánvalóan egy pár hónapos baba nem tud döntést hozni a pelenkázásról), hanem inkább egyfajta szülői szemléletformálás: hogy a gyerekkel akkor is kommunikáljunk tisztelettel, ha ő még nem tud szavakkal válaszolni. Ez hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerek azt tanulja meg: a teste felett neki van szava. A gyakorlatban alkalmazott egyszerű, udvarias megközelítés – mint a „Kicserélhetem a pelenkádat?” – mind a szülők, mind a gondozók számára működőképes, életszerű és gyakorlatias módja annak, hogy a gyerekek megtapasztalják, számít a véleményük, és biztonságban érezzék magukat a mindennapi rutin során.

A kritikusok viszont joggal emelik ki, hogy túlzásnak tűnhet „beleegyezést” kérni egy olyan helyzetben, ahol nincs valódi választási lehetőség (hiszen a pelenkát muszáj kicserélni). Így a fogalom kicsit elcsúszik a valóságtól, és könnyen félreérthető.


Forrás: Polina Tankilevitch / wikipedia

 

Talán úgy lehet jól megközelíteni a témát, ha ezt a kijelentést nem szabályként, hanem nevelési iránymutatásként értelmezzük:

  • beszélni a babához arról, mit csinálunk vele,
  • figyelni a testbeszédére, reakcióira,
  • és fokozatosan megtanítani neki, hogy joga van jelezni, ha valami kényelmetlen.

Ez inkább arról szól, hogyan alapozzuk meg a tiszteletteljes kommunikációt, semmint arról, hogy a baba tényleges beleegyezésére várjunk.

 

 

Forrás:

saját gondolatok

Képek: pixabay

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

ÉrdekességekVilága cikkajánló

További cikkek »